A mézeskalács története II.

A mivel a méz drága volt csak ünnepek idején készítettek belőle süteményt. Az 1200-as évektől vallásos tárgyú figurákat, életképeket ábrázoló mézeskalácsokat készítettek.

Később „mézesbábos” céhek alakultak ki, amelyek díszítéseket készítettek a süteményekre, így azok nagyon kedvelt ajándékká váltak.

Az édesség hamar meghódította, elsőként Németországot és Angliát (ginger bread, emberke formájú, gyömbéres ízesítésű kalács). A XII. századra már a skandináv országokban is előszeretettel fogyasztották.

1444-es feljegyzések szerint, gyomorrontás enyhítésére is használták svéd apácák. A skandinávok és germánok vaddisznó alakú mézeseket sütöttek a téli napforduló eljövetelekor.

1643-ban alapították meg a német Lebkuchner céhet Nürnbergben, amely olyan jó minőségű mézeskalácsokat készített, hogy állítólag még adót is lehetett velük fizetni.
Úgy tartják, hogy az Árpád-házi királyok idején a saját méhészettel rendelkező kolostorokban, később az azok körül kialakult településeken készítettek viaszfigurákat, mézes italokat és mézes süteményeket.

Mátyás király idején a fűszerekhez bécsi közvetítéssel jutottak a mézeskalácsosok. Az egyház is támogatta a mézeskalács sütést, mert gyakorta szenteket formáztak meg belőle, de a fűszerek feltételezett izgató hatása miatt saját szolgáinak tiltotta.

Korabeli idézet egy apáttól:

,,…minden értelmes ember igazat ad nekem, hogy a fűszer, amit beletesznek, a szerzetesek számára túlzottan izgató, és mivel az ételeket erősen fűszerezik, a mézeskaláccsal minden bor savanyú nekik, és mérges képet vágnak az ivásnál”.

(Tar Károly: Erdélyi mézeskalács könyve) .